Kezdőlap

Szívességbank a Keriben, az Árpád-háziban

 

A sátoraljaújhelyi V. István Katolikus Szakgimnázium és Gimnázium, Árpád-házi Szent Margit Általános Iskola, Óvoda a „Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével a V. István Katolikus Iskolában” című EFOP-1.3.5-16-2016-00729 azonosítószámú projekt keretében szívességbank elnevezésű szolgáltatást hozott létre.

A Szívességbank lényege, hogy a közösségek tagjai időnként szívességeket tesznek ismerőseiknek, melyet később más formában visszakaphat. A felajánlás vagy kívánság lehet tárgyi jellegű (pl. feleslegessé vált háztartási eszközt használatra ) és lehet szolgáltatás: felolvasás, segítés a tanulásban, gyermekek felügyelete, ház körüli munkák, ügyintézés, takarítás, bevásárlás. Minden olyan tevékenység, amelyben tanulóink segíteni tudnak, amivel segíteni tudunk egymásnak.

A program lehetővé teszi szívességek adását és elfogadását, tehát lehetőség van a cserére.

Az igények, illetve felajánlások egymásra találása érdekében az intézmény közvetítő szerepet vállal. Összegyűjtjük és folyamatosan közzé tesszük az igényeket és felajánlásokat.

Várjuk azon érdeklődőket, akik szívesen csatlakoznának a programhoz.

Felajánlásaikat az alábbi elérhetőségen tehetik meg:

info@katolikuskeri.hu ill.

– személyesen elhelyezhetik az iskolában, óvodában elhelyezett dobozban.

FELAJÁNLÁSOK

– adomány gyűjtés (Karitasz)

– idősek otthonában felolvasás

– korrepetálás (diák-diák)

– hiányzó tanulókkal a tananyag megosztása

– rendezvényekre díszítés készítése